…és megnyílik Félelmeid Kapuja


"Szeretnék egy szép művésznevet. A Tolsztoj, meg a Dosztojevszkij már foglalt, persze van még jó pár név, ami tetszik, de ők az igazi mesterek."
A férfi felnézett kamaszkori naplójából az LCD-re, majd az új hozzászólás feliratú keretbe villámgyorsan begépelte a következő sorokat:
Lev (34): Ma találkoztam a kiadóval, és a kezembe kaptam a könyvem első példányát. Az egész borító csupa virág, ahogy kértem. A távolban pedig sziklák, a hegymászók rovarnyi alakjaival. Eszelős! Hamarosan beindul a dolog… Ha a könyvet elolvassátok, tudni fogjátok, ki vagyok. Író lettem, nemcsak egy avatar és egy nicknév!

Újra elolvasva borzasztó gyerekesnek és nevetségesnek tűnt az egész szöveg, de a csúcsra érni ugyanilyen nevetséges és egyszerű: Mindennapi rutin... Majd apró lángként felizzik benned egy kis feszültség, és dolgozni kezdesz. Amikor egy kiadó elfogadja a kéziratot, megijedsz a nagy lehetőségtől. Aztán attól rettegsz, hogy becsapnak. Közben a feszültség-lángocska egyre növekszik. És végül kirobban, eszméletlen boldogság formájában kitör, mint a tűzhányó, amikor az első könyved a kezedbe veszed.
Lev legszívesebben táncra perdült volna, de csak kinyitott egy üveg sört. Olyan mohón kortyolt bele, hogy az állára ömlött, sőt lejjebb. Az ingén és a nadrágján is látszott a fehér hab. Először bosszúsan törölgette magát, aztán felröhögött és ledobta a ruháit.
A másik szobából apró zaj hallatszott.
– Mi van már?
Hamar rájött, hogy a gyerekek és a felesége már nincsenek itt. Fél éve haza költöztek az anyóshoz. Edit nem hitt benne. Sosem hitte, hogy egyszer befut, csak azért a rohadt pénzért sírt mindig.
Na, most meglesz a pénz! A könyvet lefordítják két-három nyelvre, és viszik majd, mint a cukrot!
Nem kellett hozzá más, csak az a frankó fekete alátét, amit a notebook alá tesz, akárhányszor leül dolgozni a konyhaasztalhoz. A csúszásmentes műanyagot egy háztartási boltban vette, miután a felesége magával vitte az íróasztalt. „Kell a fiúknak!” – jelentette ki.
Lev félt, hogy a konyhaasztalra ragadt ételmaradékok összepiszkítják a gép alját.
Az alátét fekete és mély volt, akár a csillagtalan éjjeli égbolt. Mintha rejtegetett volna magában valamit. A mélység ösztönzően hatott rá, és alig fél év alatt megírta a közel ötszáz oldalas regényt.

Az események egyre gyorsabb tempót vettek. Az újságcikkek csak róla szóltak. Az olvasók, a kritikusok áradoztak.
„Érzem a tenger illatát, amikor a pár csókolózik!”
„Éreztem a bőrömön a lány érintését.”
„Majd kiugrott a szívem, mikor megtudta, hogy a srácot baleset érte a hegyen. Hallottam a fékcsikorgást, ahogy az autóval végigszáguldott a szűk kis utcákon.”
„Én ennyire még nem fáztam, mint mikor a két túlélő összekuporodott a sziklahasadékban!”
„Majd megfagyott a kezem a könyvön!”
„Még másnap sem éreztem a lábujjam azután a rész után, melyben a srác rájött, hogy megfagyott a lába!”

Lev fürdött a dicsőségben. Aztán az élet szép lassan egy kicsit nyugodtabb mederbe vitte. Az újságírók rohama csökkent. Lev úgy érezte, hogy újra dolgoznia kellene. Az Interneten talált egy szépirodalmi pályázatot, melyet egy neves irodalmi lap írt ki. A megjelenési lehetőség mellett szép honoráriumot is ajánlottak. Úgy érezte, lenne esélye, de sehogy sem akart felszínre bukkanni a legjobb téma.

Egyik délután, amikor bement a henteshez, kért egy darab sonkát. Majd’ nekiugrott a férfinak, mikor észrevette, hogy a szép szeletek közül kivesz egy megszáradt véget.
Mikor otthon végre kidühöngte magát, leült a géphez és írni kezdett, egy önálló életet élő hentesbárdról.
Másnap a helyi lap sajnálatos balesetről számolt be, mely a kisváros ismert húsipari vállalkozójával történt. Szerencsétlen ember levágta két ujját. A hentes bevallotta, hogy a szíve mélyén mindig ettől félt. És amikor megtörtént, az első pillanatban nem is fájdalmat érzett, hanem hitetlenkedést, hogy valóban bekövetkezett ez a szörnyűség.

Lev másnap a szomszéd éles hangon ugató kutyájával próbálkozott…
A vénasszony alig egy héttel később zokogva panaszolta, hogy „Oda az ő édes kis Bobbyja!” A kutyuska ugyanis hirtelen kitépte a kezéből a pórázt és nyílegyenesen kirohant az útra, egy autó elé.

Lev tudta, hogy minden a fekete alátét miatt van. Valahol a lelke mélyén félni kezdett, de a siker és a boldogság mámora elfedte az intőjeleket.  Elhatározta, hogy megleckézteti haragosait a volt munkahelyén. Alig két héttel azután tették lapátra, hogy az asszony elköltözött. Arra hivatkoztak, hogy a hiteliroda nem vállalhat felelősséget azért, ha Lev rossz lelkiállapotában valami súlyos pénzügyi hibát vét. 
 
Pontosan tudta, hogy a főnöke mikor van a szeretőjénél, mert sokszor épp ő falazott az igazgató úrnak. Leült a notebookhoz, és írni kezdett: 
"Látta a lány vizesen csillogó testét, érezte bódító illatát, leomló hajának simogató érintését. A sampon illata olyan mámorító volt, hogy szinte csípte az orrát. Már fájdalmas volt a vágy, majd szétfeszítette az ágyékát. Mint egy állat, egy vad ziháló féktelen állat! A szíve úgy vert a mellkasában, hogy majd kiugrott, szét akarta szakítani a bordáit. És az ágyéka csak feszült! Kiverte a verejték, zihálása fokozódott. Úgy érezte, menten beleőrül vagy belehal. A szíve majd szétrobbant, fájni kezdett a válla, a karja, és akkor beleszúrt: égető, iszonyú erővel, pont a szívébe. Már tudta, hogy ez nem eksztázis, ez a sötétség, a halál…"
Lev mélyet sóhajtva hátradőlt. Aztán hirtelen kitörölte az utolsó szót.

Másnap betelefonált a munkahelyére. Könyörgőre vette a figurát: hadd beszéljen a főnökkel, hátha lenne olyan kedves, hogy visszavenné.
A titkárnő sírós hangon tájékoztatta, hogy óriási a baj és a botrány, mert az igazgató úr szívrohamot kapott a szeretőjénél.
Lev kis híján összecsuklott, kirázta a hideg. Nem tudta, hogy a diadalérzet vagy a félelem kerítette-e hatalmába. Újabb próbát kell tennie! Itt nem állhat meg!

Összehúzta a zuhanykabin függönyét. Lassan megnyitotta a hideg vizet, alátette a kezét, aztán utána engedte a meleget. Az egésznapos robot az irodában kifárasztotta. Az ide-oda rohangálás, a követelőző, piti kollégák, a jelentéktelen kis ügyeikkel, ráadásul a főnök halála… Felemelte a tusfürdős flakont és a kezébe öntött belőle. Giliszták tekeredtek az ujjaira! Rémülten sikoltva rázta le őket magáról. Ahogy a zuhanytálcába potyogtak, észrevette a skorpiókat a lába körül. Kétségbeesetten nézett fel. A függönyről kígyók lógtak alá.
Lev mereven, görcsösen verte a billentyűzetet. Már fájt a válla, a karja. A fekete alátét csillogott a notebook alatt.
És Lev írta tovább Ivettke sorsát:
"...kimenekült a fürdőszobából. Egerek rohangásztak a szőnyegen. Felugrott a kanapéra, aztán felkapaszkodott az ablakpárkányra. A kitárt ablakba kapaszkodott.  Egy egér, mely akkor volt, mint egy jól megtermett kandúr, hegyes fogait villogtatva felé indult…"

Amikor Lev tudomást szerzett a sajnálatos balesetről, melyben Ivettke, a besúgó kolléganő kizuhant az ablakon, csak bámult maga elé. Vakhomály vette körül, nem sejtette, mit rejt magában:  ködös űrt vagy a lehetőségek tárházát, de tudta itt nem állhat meg! 
Leült a géphez, hogy átnézze régi írásait a mentési CD-ken. Betett egy következő lemezt a meghajtóba, megnyitotta a Vérfarkas című file-t. Már nem is emlékezett rá, hogy írt ilyesmit is. Néhány helyesírási hibát kijavított, miközben olvasta a szöveget. Ekkor megcsörrent a telefon.
Semmi kedve nem volt felvenni, továbbolvasott.
Egy vérfarkas üldözött egy lányt. Hallotta sikoltani. Látta, a hím izmos testét a dús szőrzet alatt, nyálas farkaspofáját, hatalmas fogait. A telefon még mindig csörgött. Gépiesen érte nyúlt, közben olvasta a leírást a lány külsejéről. Épp abban a pillanatban amint rájött, kiről mintázta a szereplőt, meghallotta a felesége rémülettől eltorzult hangját.
 – A világon senki nem hinne nekem! Csak te tudsz segíteni! Egy vérfarkas üldöz! Itt van a lakásban!
Lev megdermedt, a fekete alátétre meredt a notebook alatt. Mindent otthagyva rohant a garázsba, és az autóba vetette magát. Egyetlen vágya volt: megmenteni a feleségét!  Közben minden izében remegett, mert semmitől sem rettegett úgy, mint a Vérfarkastól!

Másnap a helyi lap címoldalon hozta:
„Lev Altamort, a frissen berobbant írót holtan találták anyósa otthonában. A lakást feldúlták, a rendőrség ennek ellenére kizárta az idegenkezűséget. Az íróval a vizsgálatok szerint szívroham végzett. A halálrarémült, sokkos állapotba került özvegy hihetetlen dologról mesélt.  A férje állítólag egy vérfarkastól próbálta őt megmenteni, amikor váratlanul rosszul lett…
Mint arról már korábban beszámoltunk Altamor ismeretségi körében, első sorban volt kollégái között már több rejtélyes haláleset történt. Az ok öngyilkosság volt, vagy – ahogy Altarmornál is –, szívprobléma.  Felmerül a gyanú, hogy a halálesetek hátterében valamilyen munkahelyi visszaélés vagy gazdasági bűncselekmény állhat, melynek terhét az érintettek már nem bírták tovább cipelni.
 A rendőrség ez ügyben feljelentés hiányában még nem vizsgálódik.”

 

Oldal: ...és megnyílik Félelmeid Kapuja
Bogár Erika (Rica Whimsy) honlapja - © 2008 - 2024 - bogarerika.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat