Alig egy-két órás út állt előttük, ám hirtelen komoly vihar tört ki. Az erős szélben a hullámok ide-oda dobálták a kis hajót, és a szakadó esőben alig lehetett közlekedni a fedélzeten.
James a kormányos fülkéből kilépve hátrafelé indult. Hirtelen úgy érezte, mintha a levegőbe emelkedne. Kétségbeesetten hadonászni kezdett, és sikerült valami hideget megragadnia egyik, majd a másik kezével. Ekkor döbbent rá, hogy a hajókorlát külső oldalán lóg.
Valaki a nevét ordította.
Aztán felismerte Alex hangját:
– Itt van! Lemászom!
A főtörzsőrmester azt hitte, a karjai kiszakadnak a vállából. Próbált társai kiabálására koncentrálni a fájdalom helyett. Burt és Alex szokás szerint megint vitatkoztak, de James most kifejezetten örült, mert tudta, hogy mindent megtesznek érte.
 – Alex, még nem tudtam rögzíteni a kötelet!
– Akkor tartsd meg! Leesik, ha nem mászom utána!
 A tenger dobálta a hajót. James orra és  szája többször tele lett sós vízzel. A karja égett, és iszonyúan fájt, valahányszor a hajó oldalához csapódott. Elfogyott az ereje, tudta, hogy abban a pillanatban, amint ismét hozzávágódik a hajótesthez, elengedi a korlátot. 
– James! – ordította Alex.  Jameshez hasonlóan ő is a korlátba kapaszkodott, de neki egyelőre a lábát is sikerült megtámasztania.  Bal kézzel kapaszkodva nyújtózkodott, hogy elérje a társát. Az utolsó pillanatban megragadta a főtörzsőrmester karját, amikor az épp elengedte a korlátot. Ahhoz, hogy James biztosan megmeneküljön, Alexnek két kézzel kellett megragadnia, miközben csak a derekára kötött kötélben bízhatott.
A tizedesnek fogalma sem volt róla, hogy Burtnek sikerült-e rögzítenie a kötél túlsó végét. Tisztában volt vele, hogy az adott körülmények között Iversen egyedül nem tudja megtartani kettejük kétszáz kilóját.
Alex hirtelen elengedte a korlátot, vállalva ezzel a kockázatot, hogy Jamesszel együtt ő is a tengerbe zuhan. Megmarkolta James esőkabátját, és érezte, hogy zuhanni kezd lefelé. A borzalmas érzés egyetlen pillanatig tartott. Aztán a derekára kötött kötél újra megfeszült. A lábával átkulcsolta James derekát.
– Fogom! Húzhatod! – próbálta Alex túlordítani a vihart.
Egy ideig úgy tűnt, csak centiket haladnak felfelé. Aztán David fél kézzel kapaszkodva áthajolt a korláton, és elérte Alex széldzsekijét.
 – Gyere! – David kiáltására megjelent Michael is.
Együttes erővel felemelték társaikat a fedélzetre.
Amikor végre mind biztonságban voltak, Jamest levitték a kabinokhoz, és a padlóra fektették, hogy David jobban hozzáférjen. 
– Lélegzik? – kérdezte Burt, aki James lábánál térdelt Alexszel.
– Igen, de sok vizet nyelhetett! – mondta David.
– Mit szórakoztál a kötéllel? – Alex dühösen nézett Iversenre.
– Mi van? Ha egy pillanatot vársz, mielőtt leugrasz, rögzíthettem volna! Nem te vagy a Pillangókisasszony! Azt hittem, kiszakad a karom! Ha nincs Michael, nem tudom rögzíteni a kötelet!
David a fejét ingatva nézte a társait:
– Csókoljátok meg egymást, aztán foglalkozzunk végre Jamesszel!

Amikor James felébredt, reggeli fény siklott be a kabin kis ablakán.
Burt, aki a szemközti fekhelyen üldögélt, felhúzott térdein pihentetve a karjait, rámosolygott.
– Már elült a vihar? – kérdezte a főtörzsőrmester.
– Igen, sőt egy ideje már ki is kötöttünk – Burt kipillantott a kerek ablakon James feje felett, aztán összehúzott szemmel vizsgálgatta barátja sápadt arcát.
– Jobban vagy? – kérdezte végül.
– Azt hittem, végem – sóhajtott James. Burt alkarját figyelte, melyen horzsolt, égésszerű seb tekergett körbe, akár egy kígyó.
– Mi történt a karoddal? – kérdezte a főtörzsőrmester.
 – Felhorzsolta a kötél. Ne is törődj vele! Te hogy vagy?
– Megmentettétek az életem. Már kettővel tartozom neked!
Burt nevetett:
– Majd tíznél felezünk. Alexnek köszönd inkább, és te is megtetted volna bármelyikünkért.
– Azt sem tudom, mi történt – James felült. – Egyszer csak kiszaladt alólam a hajó.
– Egy hullám lesodort a fedélzetről. Alex rögtön utánad rohant, amint kiléptél, mert érezte, hogy baj lesz.
– Komolyan azt hittem, ott maradok.
– Ne is gondolj ilyesmire, haza kell mennünk! Várnak ránk! – Burt még mindig mosolygott.
James fürkészve nézte barátja arcát.
– Sokat jelent neked az a lány – mondta aztán.
Burt erre már elkomolyodott.
– Az itteni munkáért kapott pénzből rendbe hozom az életem. Ha ő mellettem marad, úgy érzem, lesz erőm újrakezdeni.
Egy ideig hallgattak, aztán James megkérdezte:
– Megfelelőnek tartod az álcát?
– Tökéletes – Burt már újra nevetett. – Főleg, ha partraszállás előtt sem mosakszik és borotválkozik meg senki. Ha elmentek hozzá, nehogy még jobban megijesszétek azt a szerencsétlen régészt!
– Beszélhetnél Dominickal a Stanfield kölyökkel megszervezett találkozóról. Szerintem hozzá is el kellene mennünk! – jelentette ki James.
Burt sóhajtott.
– Már nem én vagyok az egység parancsnoka, az utolsó ember vagyok ezen a hajón.
 – Akkor minek vagy itt? – kérdezte James, ezúttal dühösen.
Burt vállat vont.
– Csak a pénz miatt jöttem. Különben is, ha valaki hatni tud Dominicra, az te vagy. Beszélj vele!
Alex lépett be hozzájuk.
– Hello, James! – vigyorogva nyújtott kezet a főtörzsőrmesternek.
Aztán letelepedett Burt mellé.
– Végre egy kis nyugalom! – lelkendezett.
– Dominic elhúzta a csíkot. Azt mondta, szüksége van még néhány dologra a széfrobbantáshoz.
Burt meglepetten nézett a tizedesre:
– Itt akar vásárolni? Elment az esze! – Iversen a fejét ingatta. – Délután, ha elviszitek a ládát a múzeumba, mindenképpen beszélj vele, James!

Közeledett az este tíz óra.  A társalgóban üldögéltek. Dominic semmi jelét nem adta, hogy elindulna a biliárdterembe Wesley Standfieldhez. A múzeumban kapott papírokat nézegette egész este. Alig szólt valamit a társaihoz.
Burt egyszer csak felállt, kért egy cigit Billytől. James az ablakból figyelte, ahogy Iversen, szájában a cigarettával, kezében az öngyújtóval végigsétál a pallón. Dominic utána rohant.
– Hova készülsz? – kérdezte számonkérő hangsúllyal.
– Az én dolgom! – Burt meggyújtotta a cigarettát, mélyen leszívta a füstöt.
– Ennek az egységnek én vagyok a parancsnoka! Te egy civil vagy a hadsereg területén, én mondom meg, mit 
 tehetsz, és mit nem! – a hadnagy egyre kevésbé tudta türtőztetni magát.
– Dominic, te mutattad meg nekem az iratokat! Azt hittem, kíváncsi voltál a véleményemre! – Iversent látszólag semmi nem érdekelte a dohányzáson kívül.
– Meghallgattalak, de nem kötelességem azt tenni, amit javasolsz – jelentette ki Dominic.
– Cooper Island pedig nem a hadsereg területe – Burt a pallóról a kikötő kövezetére lépett. – Én itt, mint bármely más szabad ember, azt teszek, amit akarok! Most pedig úgy döntöttem, találkozom egy helyi lakossal. További jó estét, Dominic!
James a fejét ingatva nézte, ahogy Dominic Burt nyomába ered. Amikor már nem látta a társait, a főtörzsőrmester ellépett az ablaktól. David, Michael és Alex kártyázni készültek. David kérdően nézett rá, így James beült negyediknek.
A fiatal Billy csak ténfergett, néha kiment a fedélzetre, aztán visszatért a társalgóba, és nézte a kártyázókat. Tőle tudták, hogy Dominic egy óra múlva érkezett vissza a hajóra, és beült a kormányosfülkébe.
Már majdnem éjfél volt, mikor Iversen befutott, és hozott egy doboz cigit Billynek.
David a kártyái felett kinézve megkérdezte Burttől, hol járt.
– Cigit hoztam a kölyöknek, a helyett, amit kaptam tőle, és körülnéztem, esetleg nem figyeltek-e fel ránk, de azt hiszem, minden rendben.
James jelezte, hogy kiszáll a játékból, Burt beült a helyére.
 A főtörzsőrmester félrevonult a kabinba. A gondolataiba merülve heverészett, amikor belépett Dominic. A hadnagy leült a szemközti priccsre.
Türelmesen megvárta, míg James nagy sokára felé fordul, és óvatosan megkérdezte.
– Szerinted találkozott a sráccal?
James vállat vont.
– Ha azt mondta neked, akkor biztos.
– Vajon elmondja, mit derített ki?
– Mindent el fog mondani, ami a biztonságunk szempontjából fontos. Hidd el! – James a hadnagy szemébe nézett, és halkan megjegyezte:
– Szólni kellene a többieknek, hogy ideje lenne pihenni. Holnap nehéz nap áll előttünk.
– Jó éjszakát, James! – Dominic becsukta maga mögött a kabin ajtaját, és töprengve tért vissza a társalgóba.
– Emberek! – szólt keményen. – Mindenki menjen lefeküdni!
A társai szedelőzködni kezdtek.
– Burt, kérlek, te maradj pár szóra!
Iversen meglepett arccal nézett a hadnagyra, aztán visszaült a helyére.
Amikor ketten maradtak, Dominic megállt előtte, aztán mégis inkább leült vele szemben.
– Figyelj, Burt! – kezdte békülékenyen. – Azt hiszem, az este nem megfelelően viselkedtem veled. Azok után, ami az elmúlt években történt, nem bíztam benned. Már belátom, tévedtem. Becsülöm, amit az egység parancsnokaként korábban tettél, és tisztellek azért, hogy most újra itt lehetsz velünk – a hadnagy zavartan elmosolyodott, aztán megkérdezte:
 – Végül mire jutottál a sráccal?
– Tényleg vakvágány – Burt széttárta a karjait, majd hozzátette:
– Ne haragudj!
Dominic meglepetten bólintott. Már majdnem vigyorogva tette fel újabb kérdését:
– Megkérhetlek, hogy holnap te kísérj be Hayworth házába?
– Billy a másik tűzszerész, és Alex a fotós. Engem semmire nem tudsz használni – mosolygott Burt.
– Fényképeket te is tudsz készíteni a műkincsekről, a robbanószerekről pedig én gondoskodom. Egy valami azonban fontos: süketek leszünk, mert a házba nem vihetünk be rádiót.
Burt úgy vizsgálgatta Dominicot, mintha a veséjébe akarna látni, aztán felállt, és a kezét nyújtotta:
– Rendben, elkísérlek.

Dominic felhelyezte a robbanószert a trezor ajtajára.
Burt néhány lépésnyire állt tőle, az ablak mellé húzódva, összehúzott szemmel vizsgálgatta az utcát. James még mindig nyugodtan üldögélt a szemközti padon.
– Körülnézek – Iversen ellépett az ablaktól, könnyed léptekkel kisétált a szobából. Szerelőoverallt viselt a derekán szerszámos övvel, ugyanúgy, ahogy a társa is.
Mikor egy gyors terepszemle után visszatért, Dominic, a padlón térdelve, már a széfből kiszedett papírokat rendezgette, közben telefonált.
– Mr. Hayworth, egy jóakarója vagyok. Tolvajok vannak a házában, még tíz percig tudok itt maradni. Kérem, siessen! – a hadnagy befejezte a beszélgetést. 
Lassan megfordult, felállt. Ekkor már a kezében volt a pisztolya, fenyegető arccal Burt felé fordította a fegyver csövét.
Iversen halkan megkérdezte:
– Jackson tábornokot véded?
Dominic bólintott.
– Esztelen ötlet, Dominic, mindent tönkreteszel magad körül.
– Fogd be a szád! Menj ki a szobából! Balra! Ott a fürdőszoba! – parancsolta a hadnagy.
– Milyen jól ismered a házat – jegyezte meg Iversen szárazon.
– Hallgass! Menj!
Burt feltartott kézzel követte Dominic utasításait. Közben a megfelelő pillanatot várta, hogy megfordulva lefegyverezhesse a hadnagyot, ám a vitrinekkel telezsúfolt előszobában túl szűk volt a hely. A fürdőszobában már tudta, hogy csapdába került. Ráadásul a gázvezeték mellett észrevett egy robbanószerkezetet.
Dominic megbökte a hátát a fegyverrel.
– Térdelj le!
Iversen fél térdre ereszkedett, közben a ragyogó vörösmárvány járólapot nézte. A következő pillanatban Dominic tarkón vágta a pisztollyal, Burt halk nyögéssel elterült. A hadnagy bekapcsolta az időzítőt, és visszament a széfhez, hogy összeszedje a papírokat.

Oldal: Naptánc - kalandos jelenet
Bogár Erika (Rica Whimsy) honlapja - © 2008 - 2024 - bogarerika.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weboldal szerkesztő mindig ingyenes. A weboldal itt: Ingyen weboldal

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat